17. Fejezet

Celia szorosan kapaszkodott a férfiba az egész út alatt. Már amikor megérkeztek a helyszínre sötét volt és a város fényei az egész környéket elárasztották mind a mellett még a hold is megmutatkozott teljes valójában.

- Kívánságod szerint. - szállt le Jesse a motorjáról.

- Telihold van. - állapította meg Celia felnézve az égre ő is leszállva és megszabadulva a bukósisaktól. Elsétált a domb széléig.

- Azért ne ugorj le ha nem muszáj mert nem szeretnélek kiskanállal összeszedni.

Celia nevetett ezen.

- Mi az ilyen nevetséges? Ne merj öngyilkos lenni! Hallod?

- Csak nem aggódsz?

- Nem, de nem szeretnélek hullaként hazavinni.

- Nem ugrom le megígérem, jó? - fordult szembe Jessevel.

Bár az öngyilkosság gondolata ezekben az időkben átsuhant az agyán. Leugorni és az életnek véget vetni. Nem mindegy hogy mikor hal meg? Hiszen az orvos szerint pár hónapja lehet hátra. De akár évekig is elhúzódhat a betegsége. Elvetette az öngyilkosság ötletét. Hát ezért nevetett fel jóval előbb Jesse kérdésén.

- Reméltem hogy nem dobod el az életed egykönnyen.

- Ó a kis magabiztos. - hátrált játszi könnyedséggel ismét a domb széle felé – És most? - lógatta lefelé az egyik lábát a mélységbe.

Jesse odaaraszolt hozzá egyetlen szó nélkül és maga felé fordítva és húzva megragadta Celia karját jócskán visszarántva őt a motorjának a közeléhez.

- Nem engedhetem.

- Megnyugtató hogy életmentő is vagy. Ez az új szakmád az autószerelésen kívül?

- Ha csak egyszer is komolyan szólnál hozzám... - tartotta még mindig a karjai közt.

- Mi lenne? Ha? - súgta a fülébe.

- Hát erről beszélek.

- Mégis miről?

- Játszol az érzésekkel és az érzelmeidet jól magadba zárod. Tegnap este mikor beállítottál hozzám kicsit kapatosan bocsánatot kérni akkor megmutatkozott az igazi éned.

- Hogy mi?! - próbált meg kiszakadni Jesse szorításából aki egyáltalán nem hajlott rá – Nem vagyok alkoholista! Ha lehet engedj el!

- Tudom hogy nem vagy az de nem vagy lelketlen nőszemély sem. Sajnálom a mai reggel történtek azon részét mikor is megbántottalak és könnyűvérű nőcskének neveztelek.

- Bocsánatkérés elfogadásra került. Kérlek enged el a karomat mert ha nem, nagyon megbánod!

- Nyugi vadmacska! De addig nem engedlek el amíg nem tisztáztunk egy fontos dolgot kettőnkről.

- Kíváncsian hallgatlak.

- Ez a macska-egér játék lassan kezd az agyamra menni. Eldönthetnénk már igazán hogy mi is legyen.

Celia Jesse hanglejtéséből és kék tekintetének komolyságából látta, hogy a pasi valóban komolyan gondolja amit mond. Ez a komolyság őt arra sarkallta hogy ő se sokat kerteljen neki. Persze nem kell mindenről beszámolnia neki. Főleg a betegségéről nem. De úgy vélte hogy húzza még egy kicsit Jesset.

- Mivel mi legyen? - mosolyodott el kajánul.

- Veled nem lehet tényleg komolyan beszélni. - engedte el és a motorja felé indult.

- Várj! - kiabált Celia a férfi után.

Nem akarta elszalasztani az utolsó lehetőséget. Az utolsó szerelem vagy annak a halovány töredéke is megteszi neki. Csak érintse valaki, valaki támogassa és szeresse. Valakivel akivel megtudja osztani a gondjait még ha nem is mindegyiket. Valaki aki szórakoztassa, és megnevetteti. Lehet hogy ez az utolsó esélye a szerelem érzésére. Meg kell ragadnia nem engedheti ki a kezei közül. Legalább megpróbálja és ha nem jól jönnének ki egymással még visszakozhat. Persze ezt meg is kell élnie. Lassan odasétált Jessehez és a motorjára támaszkodott.

- Ne menjünk még. - kérte.

- Én igazán nem értelek Celia. Te aztán kiszámíthatatlan nő vagy.

- Mit akarsz mit mondjak?

- Nem az én akaratomra kell mondanod. Közöld amit szeretnél. Én csak annyit tudok hogy nagyon is vonzódom hozzád és érdekelsz. Ha te is így érzel irántam akkor nem utoljára látogattalak meg és hoztalak el ide.

- Véleményem szerint jó autószerelő pasas vagy akivel élvezet csipkelődni és beszélgetni. Igen megpróbálhatjuk a mit. Az együttes mit. De ne várj tőlem sokat. Ha nem menne a dolog a tudomásodra fogom hozni. - bökte oldalba a férfit – Most örülsz?

- Nem rossz válasz.

- A kilátás sem. - nézett körbe vizslatva.

- Miért kellett, hogy idejöjjünk?

-Az egyik kedvenc helyem. Az apámmal gyerekkoromban sokat sétáltunk errefelé amíg... - harapta el a mondat végét – Mond csak te honnét ismered ilyen jól a helyet?

- Miből gondolod hogy jól ismerem?

- Sima terepen jöttünk. Mondhatni a legjobb úton. A járt úton. Na! Ki vele szépfiú!Csak az őszintét!

- Nekem nem az apám mutatta meg ezt a helyet hanem a volt nőim szerettek idejárni. Vagyis én hoztam őket ide hogy elbűvölje őket a táj.

- A kis hamis! Jó kis trükk nem mondom! Most már legalább egy csajozási praktikádat is megismertem. Áruld csak el nekem hogy ha nem ezt a helyet választottam volna akkor is idehoztál volna?

- Szakmai és csajozási ártalom.

- Ó! Szóval most el kéne ájulnom a környék fényeitől a csillagoktól és a holdszépségétől na és tőled?

- Mondhatni most jól megfogtál. Teljesen lelepleztél.

- Hát igen jobb lesz vigyázni velem mert bizony gondolatolvasói vénával is rendelkezem.

- Miért? Még a családodból ki?

- Az apám. - suttogta halkan Celia.

- Sajnálom.

- Ugyan mit?

- Azt hogy meghalt. De tudod idővel mindenkit el kell engedni így vagy úgy. - révedt a messzibe Jesse tekintete mintha egy vérző szív beszélt volna emberi nyelven.

- Ő nem...

- Rossz a kapcsolatotok igaz?

- Erről inkább nem nyilatkoznék. S te? Kit vesztettél el?

- Igazad van. Ez egy másik napon másik időben jó mesélni való lesz. Mond nem fázol? - kérdezte Jesse terelve a témát másra.

- Nem.

- Ha fáznál odaadom a kabátomat szívesen.

- Ne félts engem ettől a kis szellőtől! Szóval van amik későbbi beszélgetésekre jutnak. Azonban elérted azt hogy a táj ismét lenyűgözzön.

- A tájon kívül még mi nyűgöz le?

- Hát kedves Jesse az ha elfelejtjük ezt a búskomorságot és meghívlak egy sörre a közelben lévő bárféleségbe.

- Ragaszkodom hozzá hogy én fizessek.

- Oké.

- Merre is megyünk?

- Majd a füledbe súgom azt hogy merre is menj. - felelte Celia Jesse háta mögé felpattanva.