9. Fejezet

- Celia! - kiáltotta el magát Jesse majd megtorpant. A hirtelen gyűlt tömeget pásztázta a tekintetével – Celia!

Celia körül emberek gyülekeztek.

- Segítség! - kiáltotta el egy nő magát.

Jesse Celiát kereste és megpillantotta a kövesúton heverve – Engedjenek oda! Az ismerőse vagyok. - guggolt le a fejéhez hajolva- Celia térj magadhoz. Kérlek!

Celia előtt elhomályosodott minden és elájult.

- Gyerünk térj már magadhoz! - paskolta meg Jesse az arcát mindhiába- Hívták már a mentőket?

- Igen és pár percen belül itt is lesznek. - felelte egy őszes hajú nénike.

- Köszönöm. Megkérhetném önöket, hogy adjanak egy kis levegőt és álljanak hátrébb?

A szemlélődők a nézőközönség pár lépést tettek hátrafelé. Jesse kétségbeesetten fogta a nő fejét az ölében. Számára egy örökkévalóságnak tűnt mire odaértek a mentők. Majd a szirénák felharsantak.

- Hol a sebesült? - érkezett meg az egyik mentős.

- Itt.

- Maga ütötte el? - kérdezte miközben Celia pupilláját vizsgálta.

- Nem, dehogy. Én a hozzátartozója vagyok.

- Mióta eszméletlen?

- Kb. 5-10 perce.

- A hölgyet beszállítjuk a legközelebbi kórházba. - felelte az egyik mentős.

- Magukkal tarthatok? - érdeklődött Jesse.

- A szabályok szerint... na jó nem bánom jöjjön.

Jesse a lány kezét szorongatva ült a mentőben.

- Szereti?

- Az első randink lett volna.

- Értem. - bólogatott együtt érzőn a mentős.

Majd miután megérkeztek a Perciane nevű kórházba onnantól a váróban várakozott. Celiát eltolták és az orvosi ajtaja bezárult. A fehér falak a fehér folyosók a szürke csempék és a fehér köpenyben szaladgáló nővérekről doktorokról lerítt, hogy kórházban tartózkodik az ember. Az ammónia és egyéb tisztító szerek illata lengte körbe a kórházat. Nem csak Jesse várakozott. Egyes betegek hozzátartozói is. Ő pedig tördelve a kezét idegeskedett és halálra aggódta magát. Egy ötven év körüli őszülésnek induló ráncos arcú férfi fehér köpenyben jött ki az egyik szobából.

- Maguk a balesetet szenvedő nő hozzátartozói? - kérdezte a négy fős ücsörgő családtól.

- Nem. - felelte az anyuka.

- Én vagyok az ismerőse. - állt fel Jesse a doktorhozlépve.

- Üdvözlöm. Én Dr. John Claverxi vagyok. Kérem jöjjön beljebb.

- Jobban van már? Magához tért?

- Ne aggódjon csak a papírokat kellene aláírnia. Most mélyen alszik. Ha akar bemehet hozzá de csak miután elintéztük a papírmunkát. - vezette be az irodájába – Foglaljon helyet. Sajnálom, hogy elütötték a hölgyet.

- Doktor úr mondja a baleset okozhat valamiféle károsodást?

- Mikre nem gondol. Ezek csak zúzódások. Bár a mai világban már bármi megeshet. Tudja a mi szakmánk a legrizikósabb. De ez esetben nem kell ilyenre számítani. Tényleg. - nyomta meg az utolsó szót nyomatékosítva a helyzetet – Itt írja alá kérem ezt a nyomtatványt, hogy mi azonnal kezelésbe vettük a hölgyet és kellőképpen elláttuk és ellátjuk.

- Jól van. - felelte Jesse és aláfirkantotta.

- Most pedig odavezetem a kedves szerelméhez.

- Ő... - kezdett bele de inkább nem folytatta.

- Nem kell mondania semmit. Látszik, hogy aggódik és félti a kedvese épségét.

Ha ezt Celia hallotta volna biztos erősen megcáfolta volna. Az orvos elvezette Celiához. Celia az igazak álmát aludta akár Csipkerózsika úgy nézett ki a kórházi ágyon a fehér hálóingben amit ráaggattak a nővérek.

- Kap tíz percet. Ha visszajövök akkor lejárt az idejük. - felelte az orvos és bátorítón hátba veregette Jesset.

Celia feje be volt kötve, kezén horzsolások. A balesetben leginkább a feje az érintett. Jesse még most is dühösnek látta azért mert nem kapta vissza a mobilját. Azonban arra sohasem gondolt, hogy baleset érheti a nőt. Már az ismerkedésük elején. Persze ha lehet ezt ismerkedésnek hívni. A hosszú fekete szempillák megremegni látszottak. Celia kinyitotta a szemeit. Körbenézett és azt hitte, hogy csak álmodik.

- Most biztos csak álmodom. - majd jobban szemügyre vette a mellette ülőt – Jaj ne. Ez maga a pokol. - suttogta maga elé meredve.

- Végre hogy magadhoz tértél. Üdvözöllek még mindig a földön.

- Ó ne! - kapott a fejéhez amibe belehasított a fájdalom.

- Fáj?

- Csak nem aggódik valaki?

- Mivel hogy úgy elrohantál és elütöttek miközben vacsoráztunk volna valahogyan felelősnek éreztem magam a történtekért.

- Bizonyára meg is érdemled! Hiszen felhúztál és nem értetted meg azt hogy engem te nem érdekelsz.

Jesse megadta magát Celia akaratának.

- Legyen akaratod szerint, békén hagylak. Elvégre teljesítetted a megállapodásunkat. - a lány mobilját az ágy mellett heverő asztalra csúsztatta – Legalább jobban vagy. - állt fel Jesse – Nem az én stílusom a búcsúzkodás. Szóval én mentem.

- Jól teszed. - válaszolta dacosan Celia.

Jesse távozott nehéz szívvel és fájó lélekkel. Ha elutasítják őt akkor nem éri meg küzdeni a kiszemelt kegyeiért. Távozott a kórházból és az étteremhez gyalogolt az ott parkoló kocsijáért.