4. Fejezet

Jesse felmérte tetőtől talpig a mellette menetelő nőszemélyt. A látvány kicsit sem taszította. Valljuk be hiszen azért is hívta el randira. Bár inkább dacból mint vonzalomból bizonygatta magának. Celia pedig rákényszerült a meghívás beleegyezésébe. A férfi a kocsi láttán fütyült egy nagyot.

- Ne csak bámulja hanem javítsa is meg ahogy ígérte.

- Szép kocsi. - simította végig a kocsi elejét.

- Ne csak tapogassa hozza is rendbe. - türelmetlenkedett Celia.

- Üljön be a kocsiba.

- Mii?

- Üljön be és próbálja beindítani a motort. - kérte rá Jesse a motorháztetőt felhajtva.

Celia megtette amire kérték s elfordította a slusszkulcsot. Az autó meg sem moccant.

- Itt lesz a hiba. - matatott a motornál valamit majd lezárta a tetőt vissza a helyére.

Celia kikiáltott.

- Mi a baja?

- Végeztem vele.

- Ilyen gyorsan? Profi szerelő lehet nem tagadom.

- Nem kis baja van a maga autójának tudja-e.

- Világosabban fogalmazna?

- Ma már innen nem megy ezzel sehova.

- Ne csinálja ezt velem. Ezt nem mondhatja komolyan. Azt mondta, hogy percek alatt megjavítja a kocsit és én odaérek időben ahová kell. - csapta be a kocsiajtaját Celia.

- Sajnálom de amint már mondtam ezzel a kocsival ugyan nem jut messze.

- Nem! - csapott rá a kocsi ajtajára.

- De...hacsak... - mondta Jesse elmélázva.

- Ha csak mi?

- Odaadom a kocsimat magának. Persze csakis kizárólag kölcsönbe.

- Az kizárt! Én azzal nem megyek!

- Jó. Akkor maradt a gyaloglás és a stoppolás. Melyiket választja?

Celiának ez a pengeélen táncolás cseppet sem tetszett. Sőt! Inkább bosszantotta. De tudta, hogy ezért még valamiképp bosszút áll.

- Hol van az a kocsi?

- Elfelejtettem megemlíteni azt a tényt, hogy én vezetek.

- Még ez is? Nem hagyná már abba ezt a kizsigerelést?

- Amíg a randevú le nem telik addig a nyakán ülök majd.

- Pompás! Csak hogy nekem dolgaim vannak ám és holmi senki házán porosodik a kocsim.

- A sértegetésen kívül mást is tud felmutatni?

- Hogy mondja?!

- Na jön vagy sem? - kérdte Jesse otthagyva a kocsit a nővel együtt és elindult visszafelé.

Celia jó darabig nem követte. Tárcsázta az autómentők számát. Majd meggondolta magát mivel az autómentőket nem kapcsolták a sokadik csengetésre sem.

-Álljon meg! - integetett a férfinak.

Jesse azért sem állt meg. Celia a tűsarkaiban flangált kicsit gyorsabban többé-kevésbé sikerrel járva.

- Csak nehogy kitörje a lábát nekem a nagy sietségében.

- Kösz hogy majdnem megvárt! Nem hallotta, hogy jövök maga után kiabálok mint a félőrült?

- Be kell vallanom, hogy nem hittem volna azt hogy ilyen őszinte önmagával szemben.

- A kocsit mutassa már! - sürgette a kicsit sem pimasz Jesset.

- Héj! Van még ideje nem?

- Már csak kereken egy órám maradt. Ideje lesz összeszedni magát mert nem szeretek késni sehonnét sem!

- Mindig csak nyafog. Nem unja már? És ha ilyen mufurc lesz a találkánkon is én is megmutatom a rosszabbik énemet.

- Tessék csak! Nem érdekel! Ez a kocsi meg kinek a tulajdona? - futtatta végig Celia a tekintetét az előtte álló fekete Cadillacen.

- Szálljon be.

- Ugye most csak viccel? Ez a maga kocsija?

- Aha. Nyálcsorgatása után beszállna? Mert úgy vélem siet a nagyasszony nemde?

- Maga be mer ülni egy ilyen kocsiba egy olyan mocskos testtel és ruhával?

- Ha nem tetszik a ruhám ugorjon rám és tépje le rólam. Egyébként is az én kocsim szóval...

Celia beleült álmai kocsijába. Kiskorában mindig is ilyen évjáratú fekete Cadillacről álmodozott mint ez az autó. Beült és szinte bizsergette a bőrülés a testrészeit.

- Csodálatos érzés. - mondta halkan de amint Jesse felé fordult azonnal az olajszag bűze facsarta az orrát – Hogy maga milyen büdös.

- Hallottam ám! Maga akarta. - szállt ki a kocsiból.

- Nem úgy gondoltam.

- Sajnálom, de ezt már nem vonhatja vissza.

- Jöjjön vissza! Nem büdös csak olajszagú de ígérem valahogyan csak kibírom maga mellett!

- Ha nincs több semmilyen egyéb megjegyzése rám nézve akkor addig megyünk tovább. De ha egyetlen is előjön és felhozakodik én otthagyom az út szélén akár egy prostit. - nézett szembe a nővel.

- Akkor a randinknak lőttek.

-Úgyis azt szeretné vagy nem?

Celia elfordította a fejét és a tekintetét Jesseről.

- De ilyen gyorsan nem szabadulsz meg tőlem.

Celia nem szólt semmit csak visszaült a kocsiba. Félt attól hogy egy olyan emberrel akadt össze aki pont olyan mint ő. Nem enged a céljából félrevezethetetlen. Nem lesz könnyű dolga Jessevel. De szembe fog szállni vele és nem fog engedni az elveiből.

- De elhallgatott hirtelen.

- Üljön be mellém Jesse és induljunk a városba. A Sunshine étteremtől két saroknyira álljon meg. Ha nem tudja hol van én útba igazítom.

- Rendben. - felelte Jesse beülve mellé és a motort felbőgetve.

A főúton voltak és sokáig nem szóltak egymáshoz. A rádióból valami mai zene szólt. Celia némán ült a kocsiban előre nézve az útra összpontosítva.

- Most kukát játszik?

- Nem. Miért?

- Csaknem ideges?

- Tudja Jesse lelkiekben próbálok felkészülni az előttem álló fontos találkozómra tehát ne csodálkozzon azon hogy ideges vagyok.

- Nyugi kislány! Mindjárt úgyis oda érünk.

- Megkérhetném, hogy ne kislányomozzon?

- Én meg megkérhetnélek arra hogy tegezzük egymást? Különben is még a nevedet sem árultad el.

- Na még ez is! Celia.

- Jó legalább már ezt is tudom.

- Itt jó lesz.

Jesse leparkolt az adott helyen az út szélén.

- És mikor jöhetek érted?

- A telefonszámom. - nyújtotta át a névjegykártyáját – Hívj fel és megbeszéljük. Talán. - mormogta magában az utolsó szót.

- Oké. - egyezett bele Jesse.

Celia az órájára nézve szinte már kutyafuttában ott is hagyta az étteremhez sietve.

3. Fejezet

Öt órára járt az idő.

- Csak most ne! Kérlek Istenem ne tedd ezt velem. Ne! - ütött rá a kormányra.

Celia kocsija épp a Road Village üdvözlőtáblánál robbant le. Kiszállt a kocsijából dühében tárcsázta az asszisztense számát.

- Hallo. - szólt bele Blanca.

- Blanca én vagyok az. Road Village környékén van autószerelő szervíz?

- A neten nem találok. De próbálja meg az autómentőket. Két óra múlva ott is lesznek.

- Két óra múlva? Nekem nincs annyi időm Blanca! Hétkor vacsorám van egy fontos ügyféllel!

- Sajnálom de más elérhetőség nincs a környéken.

- Hát Blanca most búcsúzott el a munkájától! Holnap már összepakolva lássam az irodám előtt!

- De... - kezdett el szipogni a vonal túlsó oldalán.

Celia lecsapta a kagylót. Kénytelen volt otthagyni a kocsiját. Magassarkújában ropta az utat. Pár háztömbnyit haladt. Lepukkant vidéken összetákolt házak falécekből. Falusias kietlen jelleg és mindenhol por és piszok. A nap pedig még az égen ám már lebukóban volt és nem sok hiányzott a teljes besötétedéshez ahhoz hogy leváltják és a hold bukkanjon fel helyette. Celia autószervízt vagy valami olyasfélét keresett. Iszonyat volt azokon a tűsarkakon a kavicsos úton járkálnia. Észrevett egy helyet ahonnét valamiféle zene szűrődött ki. Mivel egyetlen árva lélekkel sem találkozott mindez idáig az útja során így úgy gondolta, hogy muszáj lesz neki betérnie ebbe a kocsmaféleségbe. A falécekből összetákolt épület ajtajának csak egy kis lökés kellett, hogy kinyíljon. A füstfelhőktől nem lehetett igazán egymást látni sem. Celia úgy próbálkozott meg az emberformák felismerésével, hogy a levegőt maga előtt erősen legyezte. Country zene szólt a zenegépből. Nagy hahotázások beszélgetések hallatszottak.

- Khm... - köhögött nagyot és minden tekintet rászegeződött – Jó estét! - majd a hangzavar ismételten folytatódott a saját kis medrében.

- Mit akar e kiskocsmában? - kérdezte a nagymellű feszes farmerben feszítő szőke pultosnő.

- A kocsim lerobbant az út szélén és megszeretném javíttatni. Van valahol a közelben autószervíz? - kérdezte erősen köhögve.

- Van szívem, persze! Úgy látom nem bírja a füstöt. Honnan jött maga?

- Hol van a szerviz?

- Ja maga biztos városi irodai úrinő az öltözékéből ítélve.

A pultnál üldögélt a sörét iszogatva egy fekete hajú pasas meghallotta az imént érkezett idegen kérdezősködését.

- Szívi én tudom, hogy hol van a szerviz.

- Igazán? Akkor mondja.

- El is vezetem oda ahova akarja. Persze csakis egy kis haszon fejébe. - nevetett fel a pasi kajánul.

- Kösz, de nem kérek belőle. Megtalálom én magam is. Azért tényleg kösz az útba igazítást. - nézett a pultosnőre.

- Hölgyem várjon! - lépett hozzá a semmiből egy pasas amikor Celia kilépett a kocsmából.

- Ne merészeljen követni!

- A szervízt keresi vagy nem? - kérdezte a pali kinek félhosszú sötétbarna haja volt és barna szeme bár ezt valójában nem igazán lehetett észrevenni a sötétedésben.

- Azt hiszi, hogy bedőlök ennek a dumának?

- Én csak segíteni akartam magán. De maga tudja.

- Rendben. Tegyük fel hogy nem nézem egy bunkó tahónak és hiszek magának. Hogy nem akart mást csak segíteni és elvezet a szervizhez.

- Csak előre. - mutatott a pasi – Ön után.

- De maga tudja az utat vagy nem?

- Igen de mehet előre nyugodt szívvel.

- Na ettől tartok. - mondta halkan Celia.

- Mit mondott?

- Semmit.

A férfi nem volt magasabb Celiánál csak egy-két centivel. Filigrán alkatú nyúlánknak tűnő fazonnak látszott. Lefordultak különböző utcákba a kihalt környéken és egyszer csak egy rozzant autóroncsokkal körbekerített ház előtt álltak meg.

- Ez lenne az? - hőkölt hátra Celia a környezettől.

- Ahogy mondja.

- Jó. Köszönöm a segítségét.

- Hát a tahók már csak ilyenek.

- Maga is jön? - engedte el a férfinak az előbbi megjegyzését a füle mellett.

- Igen. - bólintott.

A szerviz ablakai néhol ki voltak ütve és eléggé lerobbant tagbaszakadt állapotban festett.

- Jesse! Jesse meghoztam az újabb kuncsaftodat! - nézett körbe – Itt lesz valahol a tulaj. Maga nézzen itt körül. Addig én megnézem lehet, hogy hátul lesz.

Celia sok-sok kerékgumit látott megjavítatlan autókat. Beljebb lépett a garázsba és fényt látott. Valami felfénylett olykor-olykor. Celia még beljebb merészkedett kikerülve az abroncsokat és az olajos alkatrészeket. Egy háttal guggoló pasast pillantott meg aki hegesztett erőteljesen az egyik tragacson valamit.

- Hello! - szólt Celia felhívva magára a figyelmet de a férfi vagy nem hallotta vagy nem is akart a nőről tudomást venni. Újfent megszólította és kezdte elveszteni a türelmét már-már öt percnyi szólongatások közepette. A pasas befejezve a munkáját szemügyre vette azt amit csinált.

- Héj! Hallja? - kérdezte Celia ingerülten majd miután még mindig nem vettek róla tudomást odaállt közvetlenül a hegesztő mellé.

- Süket vagy mi a fene? - vonta kérdőre.

Celia csak most vette észre, hogy a férfi bűzlik az olajszagtól - És mivel mosakszik mondja?

- Hát nem azzal amivel maga azt már biztosra veheti. - szólalt meg végre az idegen.

Celia eddig csak az alak hátát láthatta de most már egy kék tekintettel nézhetett farkasszemet. A pasi atlétát viselt ami régebben fehér színű lehetett de a kosztól és a sok olajtól mára már megfeketedett.

- Elállna az útból kérem? - jelentette ki a pasas kicsit sem ellentmondón abbahagyva amit épp csinált.

- Nem!

- Ahogy kívánja. - felelte a férfi aki Celia felé tornyosult és kb. két fejjel nagyobb volt tőle. A pasi megragadta a derekánál fogva és mit sem törődve a nő ellenvetésével arrébb lökte és tovább foglalkozott az előbbi dolgával.

- Hogy merészeli? Látja mit művelt? Most összekente a ruhámat! - nézett a fehér blúzára.

- Talán nincs másik?

- Na idefigyeljen maga olajtól bűzlő gépzsírban fürdő suttyó a kocsimat megjavíttatni jöttem és nem veszekedni!

- Hát ezt elbaltázta.

- Hogy mondja?

- A veszekedés már megtörtént az ön részéről. És mert azt hiszi, hogy sok a pénze primadonna attól még nem maga a világ közepe.

- Ó! Hogy a fene egye meg! Csak javítja meg a kocsimat mást nem kérek.

- Még szép hogy nem kér mást. Mert akinek a felesége azt áldja meg az ég a birka türelméért magához.

Celia szinte forrongott a haragtól. Legszívesebben lekevert volna egy hatalmas nagy pofont az előtte állónak de mivel tanult művelt nő volt úgy vélte nem lenne példás mutatvány az ő részéről.

- Ah! - tette fel a kezeit feladva – Magával nem megyek az égvilágon semmire se. De a barátja biztosan többet fog segíteni mint maga.

Jesset nem rendítette meg a nő mondandója. Nem moccant csak az előtte álló kocsira figyelt.

- Rám figyelne legalább egyetlen perc erejéig?

- Már kapott tőlem ennél több figyelmet is. Kb. öt percet vesztegettem magára.

- Nézze! Fontos találkozóm van. És hétre oda kéne érnem.

- S ez engem hol érint?

- Ott hogy... Na jó egyezzünk meg abban hogy kap egy nagyobb összeget tőlem amennyit csak szeretne. Maga találja ki. - vette elő a csekkfüzetét a kis fekete retiküljéből – Beírja az összeget én meg aláírom.

- Már mondtam nem kell a pénze.

- Jesse kérem könyörgöm már mint ha így hívják azt hiszem így szólította a barátja ne tegye ezt velem! Itt életekről állásokról van szó.

- Jobban mondva a magáéról igaz? Csak őszintén úrhölgy.

- Magának ehhez nincs semmi köze.

- És ha azt mondom a kocsija megjavítása múlik rajta?

- Jesse ezen sok múlik. Csak ennyit mondhatok. Most már megjavítja a kocsimat?

- Könnyen beadja a derekát ha a munkáról van szó és főképp ha a maga jövőjéről.

- Csinálja meg és kész! - elvesztve türelmét vállon taszította a férfit.

- Van ereje nem tagadom.

- Tudja mit? Hagyjuk az egészet.

- A kék BMW-nek már úgyis annyi. Viszlát! - mondta Celia nagy viharosan távozni készülve de a váratlanul megszólaló szerelő hangja megtorpanásra késztette.

- Megjavítom ha kicsikarhatok magából egy randevút.

- Hogy? - kérdezett vissza Celia elhűlve a kijelentéstől nincs azaz Isten lázadozott legbelül.

- Jól hallotta. A kocsiját megcsinálom időre ha vacsorázik velem.

- De minek?

- Elvetett ötlet volt. Hagyjuk is. Felejtse el az amit mondtam.

- Óh! Hohó! Várjon! Azt akarja mondani, hogy egy randevút tölt el velem cserébe a kocsim megjavításáért?

- Tán nem voltam elég világos az előbb?

- De... - akadt torkán a szó.

Teljesen kiütötte ez a kérés. Borzalmasan lüktetett a feje és a vacsora járt a gondolatai között. A jövője tekintetében oda kell érnie hétre a megbeszélt helyre. Kénytelen szükséges óvintézkedésnek tartotta a kocsija megjavítását. Bele kellett mennie a randiba ezzel a talpig olajos senkiházival a kék tekintetű őrmesterrel.

- Rendben. - adta meg magát.

- Rendben? Ezt most mire értsem?

- Randizom magával. - mondta ki a szavakat halkan.

- Nem hallottam jól. Megismételné kérem és ha lehet kicsit hangosabban.

- Elmegyek magával vacsorázni. A kocsim viszont nem várhat.

- Hol van?

- Kint az út szélén a Road Village táblájánál. Hirtelen megadta magát a motor és ennyi.

- Látom megtalálta Jesset. - lépett be az a fazon aki Celiát elvezette idáig.

- Aha, ha van rá időd helyettesíts a szerelésnél míg vissza nem érek.

-Mégis hova mész?

- Nick ne aggódj haver jövök időben. Ha meg mégsem nemsokára úgyis záróra szóval ha lehet zárj be de rendesen.

- Jól van rendben.

- Na mutassa meg hol is van az a híres lerobbant BMW-je. - kérte Celiától.

2. Fejezet

Celia összeszedte a szükséges iratait majd karjára vetette kabátját és becsukta az irodája ajtaját. A folyosón lévő lifthez lépett. Megnyomta a hívásgombot mely fehéren villogott a liftajtó mellett. Üresen kitárulva állt előtte. Belépett megnyomta ismételten a gombot a földszintit jelzőt és pár másodperc alatt a kívánt helyen volt. Halk csilingelés és leért. A táskáját fogva kiszállt a liftből és magára öltötte a kabátját végül kilépett az ajtón. Az autógarázs felé igyekezett. Egy kékszínű BMW-hez ballagott. A slusszkulcsot a kezében tartva egyetlen gombnyomással a kulcscsomón lévő riasztóért felelős szerkezet megnyomásával feloldotta a riasztót. Kényelmesen berakta a táskáját a vezetőülés mellé és beült. A kocsi puha ülése lágyan alkalmazkodott a vonalakhoz a formákhoz. Bárki elrugaszkodhat és elnyújtózhat benne ahogyan vagy amiként akar. Fekete bőrülések fekete műszerfal CD Mp3 lejátszó amiből halk zene szólt. Beindította a motort ami duruzsolt akár egy méhraj. Kikanyarodott a garázsból a forgalomba. Az automobilján egy számot tárcsázott.

- Szervusz Amanda!

- Halló! Már vártam a hívásodat Celia.

- Azért kereslek mert csak este kilenc óra körül érek haza.

- Szóval ne várjalak vacsorával?

- Semmiképp sem. Ma lesz a nagy találkozóm.

- Sok sikert kívánok neked hozzá!

- Remélem, hogy jól fog sikerülni. Ezen múlhat minden.

- További szép napot neked! Óh jaj! Hallok valami sistergést! A rizses kacsa! Mennem kell! Szép estét! - rakta le a kagylót.

Celia is lerakta. Már elhagyta a céget ahol dolgozik az Angrude Kft. - t minek kékszínű a felirata. A cég épülete kb. kilenc emelet magas és olyan mint a felhőkarcoló. A cég felé tekintett mielőtt lefordult volna. Beletaposott a gázba és a város forgatagától a sok lámpán át a tömeges dudáló kocsistól megszabadulva ért ki végre a városból. Úti célja a városon túlra esett. Azon mélázott vezetés közben hogy soha sem tudta megváltoztatni Amandát. A jó öreg Amandát ki mindig vigyázott rá gondoskodott róla és támogatta. Igaz nem mindenben de akkor is több éven át mellette áll jóban s rosszban. Színes reklámplakátok hirdetőtáblák tűntek fel olykor-olykor útja során. A várost elhagyva sokkal jobban érezte magát mondhatni megkönnyebbülten. Oda igyekezett ahol Isten igazából kikapcsolódhat. Régen járt arra de nagyon szerette azt a helyet. Főként a környezetét. Szerette a kihívásokat és most is azt kereste. A sok kanyar és fenyőfa tölgyfa sokasága után balra lefordult. A kitaposott úton haladt tovább. Ez az út földút amire a mesterségesség a gépiesség nem terjedt ki. Az út végén pedig mélyen elrejtve a kíváncsiskodó emberi tekintetek elől egy birtok terült el. A birtok nagyobb faházból és a hozzákapcsolódó karámokból állt. A ház parasztház stílusban épült. Leparkolt a kocsijával a ház előtt. Sötétbarna alacsony kerítés kerítette körbe a házat. A kerítés amolyan ki kerti lugas kerítésének illett be. Kiszállt a kocsijából. Fekete bundás hosszú szőrű öreg puli várta a kerítésen túl. A nyelve a földön lógott a hőségtől és a sok ugatástól. Tavaszias meleg idő volt.

- Bonny! - üdvözölte a kutyát megsimítva a bundáját.

Az örömujjongó véget nem érő kutyaugatásra kilépett valaki a házból. Középkorú férfi mérte fel a kutyával foglalkozó vendéget. Lovaglócsizmája minden lépésénél megcsörrent. Barna bőrnadrágot és fekete inget viselt. Igazi cowboynak látszott. Cowboy kalapja kissé sejtelmessé tette mivel így az arcát nem lehetett szemügyre venni.

- Kit keres? - érdeklődött kék tekintete Celia barna tekintetével találkozott.

- A birtok tulaját.

- Sajnálom akkor hiába jött ide csak velem kell beérnie.

- Jó, megteszi maga is. – mosolyodott el Celia- Andrew!

- Celia! – emelte fel a kalapját köszönésképp a férfi – Lássuk csak mióta is... – kapta fel a lányt váratlanul.

- Héj! Azonnal tegyél le! – ficánkolt Andrew karjai között.

- Ha jól emlékszem rá öt vagy hat éve, mivel most mintha többet nyomnál mint azelőtt.

- Ne hazudj! Nem volt az olyan rég.

- De két éve biztosan. - tette le a földre.

- Ne butáskodj már! Csak egyetlen egy éve láttalak utoljára.

- Ki az Andrew? - szólt az érces dörmögő hang hozzájuk.

Öregember baktatott le a lépcsőn kinek a haja és a szakálla deresedett. Ráncai mélyen barázdálva keretezték arcát szemei pedig ismerős sötétbarnák voltak.

- Csak nem az akire gondolok? Minek jöttél? - tekintett morcosan Celia felé.

- Azért hogy megtudjam jól vagy-e.

- Ezt mi mind jól tudjuk, hogy nem igaz. Akkor jössz el hozzám ha bajban vagy. Erre vagyunk jók, lelki segélyszolgálatnak!

- Apa!

- Andrewt eltudod a városi bájaiddal és kecsességeddel bódítani, de az öreg édesapádat nem egykönnyen.

- Talán nem látogathatom meg az én rég nem látott édesapámat és a volt fiúmat?

- Hah! Még te sem hiheted el önmagadnak amit mondasz.

- Mr. Therry... - tartotta kalapját a kezében Andrew.

- Ne Mr. Therryzzél itt nekem! Mert megdorgálom azért még nem tagadom le hogy az én lányom! Légy üdvözölve.

Celia pont erre a fogadtatásra számított.

- Nem leptél meg a hideg fogadásoddal. Nem sokáig kell elviselned apám. Megnézem Fekete éjt és megyek is tovább.

- Ha még azért jöttél volna!

- Nincs időm vitatkozni.

- Hiszen te mindig olyan elfoglalt vagy! Csoda, hogy meglátogattál és nem csak a koporsómnál találkoztunk viszont.

- Ne mondj ilyet!

- Nehogy azt merd mondani, hogy azért szakadtál el a családodtól mivel nem tudtál itt élni! Igaz hogy voltak kemény korszakok de mindig volt ennivaló az asztalon!

- Ebből elég! Andrew vezess Fekete éjhez.

- Menj csak Fekete éjhez akit valljuk be sokkal jobban szeretsz mint a saját apádat. Hozzá mindig hű voltál. Jaj nem is. Bocsánat! Te senkihez sem tudsz hű lenni!

- Óh igen! A munkámhoz már évek óta az vagyok!

- De csakis ahhoz! - vágott vissza az apja.

- Ezt nem hallgatom tovább. Andrew mutasd meg Fekete éjt de azonnal! Apám légy jó és vigyázz magadra helyettem is! - fordult el az apjától.

Andrew Celiát az istállóba vezette.

- Hát sok szerencsét lányom Fekete éj megkereséséhez és a legközelebbi viszontlátásra! - baktatott be a házba.

- Van egy kis probléma. - vezetett elő két lovat felnyergelve az istálló elé Andrew.

- Csak nem... - szomorodott el kissé.

- Kiengedtük őket. Egy-két ló maradt meg.

- Hogy tehettétek? - háborodott fel Celia.

- Az apád akarata volt. A musztángoknak a lételemük a szabadság ezt te is nagyon jól tudod.

- Egyetlen musztáng érdekel még pedig Fekete éj.

- A keresése több órába esetleg napba is telhet. Bár érdekesmód tegnap az egyik közelben levő kanyonnál láttam a ménest.

- Nekem nincs annyi időm. Szeretem Fekete éjt a munkám viszont... - simította meg az egyik fehér pöttyös lófejét.

- Igen, tudom.

- Andrew... - nézett a férfi szemébe s egyik kezét kinyújtva megsimította az arcát – Te még mindig...

- Erről szerettem volna beszélni veled. De ha sietsz inkább...

- Pár órám csak van. A városba gyorsan visszaérek. Addig lovagolhatnánk egyet és elmondhatnád ami nyomja a lelkedet.

- És mi lesz a ruháddal? Nem lesz koszos?

- Megvan még a lovaglóruhám?

- Persze, úgy rémlik az istállóban porosodik.

- Mindjárt jövök. - mondta Celia és az istállóban található porlepte csizmát és lovaglóruhát magára öltötte leváltva ezzel a városi öltözékét – Induljunk mert az idő pénz. - pattant fel az egyik lóra.

- Mondtam, hogy mehetsz ha sok a dolgod.

- Nincs szófecsérlésre idő! Menjünk! Gyía! - biztatta lovát az iramra.

Andrew is felszállt a lovára és próbálta beérni a jóval előtte lovaglót.

- Merre láttad őket?

- Nem arról volt szó, hogy beszélgetünk?

- Igen persze, csakhogy ha tudunk üssünk két legyet egy csapásra.

A kissé füves kietlen pusztán haladtak dimbes-dombos részek mellett. Elvétve zöldelltek az új fűhajtásai. Olyan területet kerestek ahol nagyobb a fű és lehetőleg kissé lópaták nyomára bukkanhatnak.

- Nézd Celia, egy fontos bejelentést szeretnék tenni.

- Tessék. Mond csak.

- Megnősülök.

- Mi? - kérdte meglepődve -Tényleg? És mikor lesz az esküvő? Remélem, hogy engem is meghívsz a lakodalmadra!

- Nem bánt a dolog? Nem vagy megsértődve?

- Ugyan már miért lennék? Régen elismerem szerettelek de az már csak egy múló emlék csupán. Ma ahogyan az apám mondaná csak a munkámnak élek. Szeretlek de csak mint a rég jól ismert barátomat.

- Az esküvő időpontját még nem tűztük ki.

- És hol ismerkedtetek meg?

- Az egyik bárban. Na nem kell egyből rosszra gondolni. Ő country énekesnő.

- Gratulálok! - lelkendezett Celia majd meglátott egy fekete árnyat a dombok között felbukkanni – Fekete éj, most megvagy! - kezdett vágtatásba.

- Celia! - eredt utána.

Celia már azt hitte, hogy utoléri Fekete éjt vagy legalábbis megpillanthatja szemtől szemben.

- Celia! - érte utol Andrew.

- Nincs itt! Pedig láttam esküszöm, hogy a közelben van.

- Celia akkor számíthatok rád az esküvőmön?

Celia nem is figyelt a férfira a tekintetével a környéket pásztázta végig. Majd mintegy megszokásból ránézett a karján lévő órára.

- Jézusom! Már ennyi az idő? Nekem fontos találkozóm van!

- Még nem válaszoltál a kérdésemre.

- Andrew sajnálom de most dolgom van. Értesíts amint fejlemények lesznek az esküvőidőpontjával kapcsolatban. - s visszavágtatott Andrew nélkül a birtokra.

- Ott! Fekete éj! - kiáltotta el magát a férfi.

- Majd megnézem ha jövök legközelebb. - válaszolta sietve.

- Ha lesz legközelebb... - mondta halkan Andrew lehajtott fejjel kissé szomorkásan.

Celia visszatérve a birtokhoz gyorsan átöltözött és beült a kocsijába. Sietve tartott vissza a városba. Azonban hirtelen az egyik falu környékén megadta magát a motor és leállt. Próbálta újra és újra indítani ám mindhiába.

Mindhalálig szerelem

1.Fejezet

Bőrüléses fotelek övezték az irodáját. Bármikor leheveredhetett a sötétbarna szófára, ami közvetlenül a fotelek mellett helyeztek el, csak az ő kérésére. Igen, kényelembe helyezhette volna magát, ha kedve támad egy kis lustálkodásra. Azonban, a henyélés őt cseppet sem foglalkoztatta, sem a luxusberendezés kihasználása. A papírjaiban elmerülve könyökölt az asztalra. Forgószékében ülve gondolkodott az ébenfából faragott csavaros motívumokkal díszített asztalnál. Gyönyörűen csillogott, ahogy a nap érintette a sugaraival, illetve természetesen a tisztítását sem hanyagolták el a megpakolható fontos alkalmatosságnak. Na igen, a jó takarítószemélyzet sokat jelent. Az óriási ablakból kinézve az ember a város hétköznapi forgatagát a sok egymás után tóduló járművet pillanthatta meg. De jobban szemügyre véve a tájat, és a dudáló autótömegen átnézve, tehát ezen túl, a hajók sokaságát lehet látni a vízen kikötve a móló széléhez. Olykor-olykor meglengtek a vízi közlekedő eszközök, mint akik szabadságra vágynak. Nem érdekelte sem a táj, sem a városi forgalom, még a hajók különlegessége sem. Csak azok a papírok, amik előtte álltak. A szemei szinte égtek a fájdalomtól, a feje meg a gondolkozástól. Megcsörrent az asztalon lévő telefon. Lenyomta a ki hangosító gombot.

- Hölgyem, az ügyfelei már várják. – közölte a hajszálvékony cincogó hang a kis hangszóróból.

- Hívja őket az ülésterembe, és rendeljen nekik kávét.

- Rendben. – felelte a titkárnő, és a másik bontotta a vonalat.

Nem törte magát tovább a papírok aláírásán. Összeszedte és elrakta őket a fekete dossziéjába, amit a fiókjába tett. Ugyanonnan egy másik hasonló kinézetű dossziét vett elő amin ez állt nyomtatott fekete betűkkel MEGBESZÉLÉS TÉMÁJA. Elrugaszkodott az asztaltól felállt a székéről megigazította a térde felett pár centivel rövidebb fekete szoknyáját és az ajtóhoz lépett.

- De jó hogy kijött. Az ügyfelek kezdenek türelmetlenkedni. – adta tudtára az irodája előtt álló felkötött hajú szőkeség a fénylően fehér fogsorú Blanca.

- Blanca ráérnek úgy hiszem. Ezen az ülésen kívül nincsen más dolguk az én köreimben. – felelte Celia.

- Ez igaz csakhogy ők nem a türelmességükről híresek.

- Majd meglátjuk, hogy mit szólnak ahhoz ha egy-kettő munkanélkülivé válik közülük.

A szőke titkárnő hangosan felnevetett felettese kijelentésén.

- Ezt nem viccnek szántam. Érthető?

- Nem vicc volt? Jaj! Engem is kirúg? – kérdte naivan a butuska fejecskéjével.

- Én nem bocsátanálak el semmi pénzért sem de ha a sors úgy hozza akkor kénytelen leszek.

Blanca sírógörcsöt kapott azonnali hatállyal.

- Azért ennyire nem kell aggódnod.

- De kérem szépen… - szipogott.

- Na ez volt a vicc Blanca. Csak nem érti a humort.

Blanca értetlenül és bambán meredt Celiára a főnökére. Nem tudta eldönteni, hogy most nevessen, avagy folytassa a bömbölést.

- Maga olyan jó hozzám! – és meghatódva ölelte át.

A főnöke nem viszonozta az ölelést. Meglepődött ezen az érzelem kinyilvánításon de nem kért belőle. Az ilyen jelentektől minden porcikája irtózott.

- Ha összegyűröd a kosztümömet Blanca én páros lábbal rúglak ki! Akkor más vállán igazán kisírhatod magad. – közölte vele, ellentmondást nem tűrő hangon eltávolodva asszisztensétől.

- Ó bocsánat! Ezer bocsánat asszonyom… - simította meg felettese fekete kosztümének kabátkáját.

- Nagyon hálás vagyok a felfogásodért. Most pedig ha megkérhetném, hogy folytassa tovább a munkáját…

- Igen természetesen! - - ült vissza a székébe Blanca.

Celia a tanácsteremhez igyekezett. Fekete magas tűsarkújában végig ballagott a zöldes erezett barnás tükörsima márványlapú kövezeten. A Tanácsterem feliratú ajtóhoz ért. Lenyomta a kilincset és mielőtt benyithatott volna magában elszámolt háromig. A szokásai közé tartozott. A terem ajtaja kitárult. Az ügyfelek tekintete a kemény sötétbarna tekintetű karcsú derekú hosszú fekete hajú belépő nőre esett aki fekete kosztümöt viselt a hozzá illő szoknyával és az elmaradhatatlan fehér blúzzal aminek a szegélye csipkéből készült. A dekoltázs része V alakú volt.

- Szép napot mindenkinek! – köszöntötte őket.

- Jó napot hölgyem! – válaszoltak az ügyfelek.

A tanácsterem közepén hosszú bronzlábakon álló átlátszó tetejű üveglap díszelgett. Tíz ember foglalt helyet az asztalnál. Mindkét oldalon öt-öt ember csak egyetlen egy hely állt még üresen az asztal legvégén. Az pedig nem más helye mint a főnökasszonyé. Erőteljes fegyelmezett léptekkel vánszorgott a helyére. Leült és várta az alkalmazottai beszámolóját.

- Hallom, hogy ma milyen bőbeszédűek. – jegyezte meg.

- Azt vártuk hogy… - kezdett bele mondandójába a baloldalon ülő legelsőnek eső férfi.

Középmagas barna hajú kopaszodásnak induló szürke öltönyben ülő piros nyakkendőjű pasas.

- Úgy tudom magát nem szólítottam. Javítson ki ha tévedek!

- Igen,de lenne pár tervünk egyes termékek eladásához. – taglalta.

- Hallgatom. Mondja csak mit találtak ki. Remélem nem olyat mint a múltkor. Őszintén még azt a WC pucolók sem méltatták semmire.

Meglazította nyakkendőjét. Idegesen nézett a papírjaira.

- Na kezdje már! Nem érek rá egész nap ebben a teremben rostokolni Ben.

- Kezdem én! - állt fel a helyéről a göndör sötétbarna hajú enyhén kreol bőrű hölgyemény virágos blúzában. A táblához ment. Felrajzolta a terméket és a hozzá szánt szöveget.

- Ez meg mi lenne? - tekintett a rajzra Celia- Szépít és fiatalít a jeligéje?

- Igen. A termék bőrregeneráló fiatalító ránctalanító arckrém.

- Köszönöm Elizabeth a szépítő és fiatalító tanácsot de ez még nem elég egy termék eladásához. Mit áll ott? Üljön le!

Elizabeth morcosan és eléggé idegesen foglalt helyet.

- Szóval csak ennyit tudnak felmutatni? Ennyit hoztak össze? Mit is várhattam volna. - ingatta a fejét majd a táblához lépett – Netán újabb jelentkező vadonatúj ötlettel? - tekintett körbe a terembe lévőkön – Senki?

Egyedül Ben tette fel a kezét.

- Hozakodjon elő az ötletével Ben. Csak bátran! Tessék magáé a tábla!

Ben idegesen a homlokát törölte meg ezzel megakadályozva az egyik izzadságcseppének legurulását.

- Én... csak... kibővíteném az előző kolléganőm mondandóját. Az arckrémet azaz igazság hogy a férfiaknak találták ki.

- Vagy úgy! - lepődött meg Celia.

- Az öregebb tehetős férfiak az arckrém használatával több évet fiatalodhatnak és a náluk úgy kb. 20-30 évvel fiatalabb barátnőikhez alkalmazkodhatnak.

Celiát elgondolkodtatta a kolléga előadása.

- Nem rossz de nem is a legjobb. Csiszolhatnak még eleget rajta.

Váratlanul megszólalt az előtte lévő hívásjelző pirosan világítva.

- Igen Blanca? Ki keres? - nyomta le a gombot – Egy fontos megbeszélésemet szakította félbe. Remélem, hogy életbe vágó a dolog.

- Robert Mangnini keresi a másik vonalon.

- Mondja meg neki hogy most nem érek rá és beszéljen meg vele egy adott időpontot.

- Igen máris intézkedem. - szakította meg a vonalat.

- Hol is tartottunk? Óh meg is van. Dolgozzanak továbbra is a termékajánlón hogy stílusilag és jellemileg is a piacra dobható legyen. Köszönöm a figyelmüket! Berekesztem a tanácsülést! Készüljenek a következő alkalomra.

Az ügyfelek felálltak és sorban távoztak a teremből. A terem kiürült csak egyedül ő maradt a helyén. A mai nap estéjén sok múlhat jól tudta. A fejét gyötörte a fájdalom és persze a végső döntés is. A döntés ami mindent a régiben hagyhat de meg is változtathat. Csak egyetlen aláírás és kész. Mindentől megszabadul és minden alól mentesül. Annyira foglalkoztatta a gondolat hogy már szinte kínozta magát vele és ez önsanyargatást váltott ki nála. Másik környezetre vágyott. Olyanra ahová elmenekülhet a gondjai elől. Ellenben tisztában volt vele hogy nem futhat el előlük mert azok úgyis megtalálják. Nem tudta mitévő legyen. Menjen és szakadjon el egy kis időre e helytől vagy maradjon ami akár rosszabb és erőteljesebb fejfájást okozhat neki. Kifújta a tüdejében tartott levegőt. Végiggondolta a lehetőségeket. Mindkét eshetőséget figyelembe veszi és teljesíti. Felállt az asztaltól és az irodájába igyekezett.

- Blanca ma már senki ne keressen. Hazamegyek.

- Igen asszonyom.