16. Fejezet

Amanda és ő miután megebédeltek Celia úgy gondolta itt az ideje egy kis kiruccanásnak a városba.

- Gyere Amanda és ne ellenkezz!

- De én... nem szeretnék kellemetlenkedni és öreg is vagyok már a divatos ruhák szemrevételezéséhez. - felelte mentegetőzve.

- Jaj Amanda ne csináld már! Sétálunk egyet és szétnézünk az üzletsorok között. Semmi baj nem fog történni.

- Hiszem ha látom.

- Ma már úgysem kell semmit sem csinálnod.

- De még el kell mosogatnom.

- Nem-nem én már azt megcsináltam és el is pakoltam. Mi lesz már?! Gyere! Semmi akadálya hogy kiruccanj kicsit velem együtt.

Amanda nagy nehezen beadta a derekát a dologra.

- Ha megkérhetlek ne hívj meg csak két gombóc fagyira.

- Jól hangzik legyen úgy. - mosolyodott el Celia beszállva a vezetőülésre.

A parkban sétáló emberek tömkelege mozgott. Volt aki a kutyáját sétáltatta és volt aki kocogott más pedig úgy futott versenyezve a mellette haladóval. Fagyizás közben leültek egy üresen álló padhoz.

- Valld be hogy jól esik kimozdulni.

- Nem tagadhatom. De te sem hogy felszabadultabb lettél mióta egy hónapos pihenésre kényszerítettek.

- Van benne némi igazság.

A délután oly gyorsan eltelt.

- Rákérdezhetek valamire? - kérdezte Amanda már a kocsiban ülve visszafelé.

- Tessék csak mond nyugodtan. Mit szeretnél tudni?

- Hát... nem is tudom hogy megkérdezzem-e.

- Mond ki ami nyomja a lelkedet.

- Azt hiszem hogy a tiédet nyomja és nem az enyémet.

Celia erősebben markolta a kormányt de az arcáról semmi érzelem sem tükröződött.

- Tévedsz. Ugyan mi bajom lenne?

- Szabályosan nyomaszt a munkanélküliség és az otthonülés. Na meg a szerető férj is elkélne a házad táján.

- Badarságokat beszélsz. Különben is a férj csak a hasát növesztve ül a tévé előtt munka után és sörözget. Nekem pedig nem egy ilyenre van szükségem. - magyarázta Celia Jessere gondolva amikor is egyetlen szál törülközőben állt előtte. Az a kidolgozott izmos test és ahogy a vízcseppek fénylettek végig rajta...

- Celia! Mit művelsz?! - rángatta őt ki Amanda az álmodozásból és visszatérve a földre elrántotta a kormányt még épp időben.

- Kicsit elbambultam.

- Az enyhe kifejezés. Nem tudom hogy hol jár az eszed de ezt csak egy valami okozhatja.

- Mégis mi?

- Valld be őszintén hogy tegnap egy férfival voltál.

- De Amanda!

- Nem bűn a szeretkezés főleg meg a te helyzetedben.

- Amanda! - csodálkozott nagyokat szinte leesett állal mialatt az útra próbált összpontosítani.

- Hiszen amikor annyi idős voltam mint te most már három férjen túladtam. Te pedig még az oltárig sem jutottál el. Ez pedig nem szemrehányás akar lenni hanem a valóság.

Celia leparkolt a garázsába.

- Amanda, a szerelmi életem rendben van.

- Ami nincs az hogy lehetne rendben? Azaz úriember akivel nemrég találkoztál lehet hogy pontosan hozzád való. Adj még egy esélyt neki és meglátod másképp fogod látni a világot.

Celiát meglepte Amanda nyíltsága és őszintesége bár már ezt rég megszokhatta volna.

Hiszen Jesse megbántotta vagy épp fordítva? Jaj ne! A fejfájása egyből rázendített.

A nap utolsó sugarai még megerőltették magukat és örömmel teljesítették a rájuk háruló feladatukat de lassan beesteledni látszott. Jesse az utolsó simításokat végezte a királykék színű Harley Davidson Low Rider típusú motorkerékpárján. Felült a motorra és elfordította a slusszkulcsot. A motor hangja felberregett és lágyan duruzsolt. Az úti célját már kitűzte a lelki szemei előtt. A cél azonban nehezebben adja meg magát mint gondolta volna. Teljesen eltérő szabályok szerint él mint ő. Most pedig arra készül amit talán nem éri meg megtennie. De meg kell próbálnia.

Celia a szobájában olvasgatta a napi sajtó tartalmát amikor megakadt egy cikken a szeme. Lucas volt a képen és az új cégtulajdonos.

- Hogy milyen szemét disznó! - gyűrte össze azt az oldalt kitépve elhajította a szoba másik sarkába.

Amanda motorzúgásra lett figyelmes amire ő is felfigyelt.

- Azt hiszem valami motoros férfi áll kint a ház előtt.

- Nem mondta hogy mit akar? - kérdezte Jessere gondolva.

Az nem lehet hogy eljött volna! Mit akar itt egyáltalán?

- Nem jött be csak kint várakozik a parkolóban.

- És ki az?

- Azt neked kéne tudnod!

- Amanda az Istenért! Nem elég az nekem hogy az újságban a volt főnököm pacsizik az újjal még egy motoros pasas is itt lődörög az én házam előtt. - fogta meg magát az ajtóhoz sétálva.

- Azt hittem hogy már ma ki sem jössz. - vette le Jesse a fejéről a bukósisakot.

- Hát ezért nem is volt érdemes. Szóval én mennék is. További szép napot. - fordult az ajtó felé.

- Estét. Ha észrevetted volna este van.

 Nem törődve a férfival az ajtó felé lépett.

- Nem ezért jöttem.

 Megfordult a küszöbről és Jessevel farkasszemet nézett.

- Kíváncsian várom azt míg kitalálod miért is jöttél ide.

- Az hihetőnek hangzana hogy miattad?

- Persze pont erre számítottam. Egyéb óhaj sóhaj panasz?

- Sajnálom hogy megbántottalak és ezért bocsánatot kérek tőled.

Celiát teljesen meglepte Jesse bocsánatkérése de nem törte meg a bosszúságát. Bár megkönnyebbült kissé.

- Már megtanultál bocsánatot is kérni?

- Na jó. Én megpróbáltam. De úgy gondolom hogy itt nem tudunk négyszemközt beszélni.

- Ezt mire mondod?

- Nézz hátra és megtudod.

Celia Amandát látta megbújni a függöny mögött.

- Na jössz? - nyújtotta felé a bukósisakot.

Celia benne volt. Levegőváltozásra vágyott úgy is.

- Beleegyezek egyetlen feltétellel.

- Mi lenne az?

- Ha odamegyünk ahova én szeretném.

- Jó. Legyen. - adta át a bukósisakot neki.

Celia Jesse háta mögé ülve átölelte őt így teljesen rátámaszkodva és belekapaszkodva.

- Kapaszkodj erősen. Mi az úti cél?

- A Ravenge híd baloldalánál levő domb elhagyatott része.

- Rendben. Akkor indulhatunk?

- Igen.

Jesse jól tudta hol van az a hely. Sok nőt vitt már oda hogy elbűvölhesse őket a táj és hogy levehesse őket a lábukról vagy épp más célból. Na igen, de ez már jó rég volt. Azóta más idők járnak.