13. Fejezet

Leparkolt egy bárféleség előtt. Napos délután volt de neki elment a jókedve. Egy hónap szabadság és munkanélküliség. Férjezetlenség és munkanélküliség és a betegségéről még szó sem esett. A munkája az élete. De holnaptól minden megfog változni. Leginkább ő. Csendesség uralkodott a helységben. Egy-két ember szállingózott beszélgettek a kitöltött italaik felett.

- Valami erőset kaphatnék? - lépett a bárpulthoz.

- Máris. - állt neki háttal a poharakat törölgető pultos férfi – Mit kér? - fordult félig Celia felé.

- Mondtam már!

- Aha. - fordult teljesen a nőhöz felismerve azt.

- Te!? - nézett rá a pultos kissé meghökkenve és felbőszülten.

- Tessék?

- Nem emlékszel rám? Én voltam aki... Nem fontos.

- töltötte ki az italt.

- Még szép hogy nem érdekes! Kösz az italt. - egy húzásra a torkán leküldte az italt fogait összeszorítva – Tudom hogy a Roadvillage-i Nick vagy Jesse jóbarátja.

- Azt mondtad az előbb hogy nem ismersz?

- Először tényleg nem ismertelek fel de most kezdesz ismerőssé válni a szemeimben. És hogy van a kedves Jesse?

- Ahhoz képest hogy kikosaraztad, egész jól. Miért kérded?

- Csak úgy, nem lényeg.

- És te hogy vagy a baleseted óta?

- Hát elmesélte? - döbbent le teljesen – Tölts még egyet. - nyújtotta oda a poharát a férfinak. Nick pedig töltött.

- Igen az elejétől a végéig. Azt hogy hogyan rúgtad ki a kórházból hogy az étteremben hogyan viselkedtél vele és ő veled.

- Oké. - húzta le a következő italt.

- Mi oké?

- Holnap kiengesztelem a barátodat és bocsánatot kérek tőle.

- Megtennéd?

- Meg hát. Mi sem kevesebb annál. Kösz az italt. - fizette ki a fogyasztását.

- Már mész is?

- Ja.

Nick gyorsan leírta egy papírszalvétára tollal Jesse címét.

- Itt megtalálod és sok sikert! - bátorította Nick Celiát.

Celia kicsit mámorosan de távozott. Beült a kocsijába és hazafelé tartott. Vagyis inkább azt tervezte. A zsebében lapult neki Jesse címe. A két-három bedobott ital meghozta a hatását. Feldobottabbá felszabadultabbá vált és gyorsabban is vezetett. Úgy gondolta még nincs itt az ideje hogy hazamenjen. Jobb lesz neki most túlesni a bocsánatkérésen mint holnap. Megnézte a cetlit majd megfordult a kocsival. Az úti célja Roadvillage. A nap már lemenőben volt az idő kezdett hűvössé válni. Amilyen sebességgel vezetett csoda hogy egyetlen rendőr sem állította meg a környéken. Szerencséje volt meg kell hagyni. A Roadvillage táblát felismerte. Emlékezett az útra és a kocsmára. Betért oda.

- Megtudja mondani nekem hol van ez? - kérdte a kocsmárosnőhöz érve.

- Szívi megint maga az?

- Most megmondja vagy sem?

- Forduljon az elágazásnál balra és a negyedik ház lesz az.

- Kösz. Ha már így összemelegedtünk és segítőkészen áll öntsön egy kis Jack Danielst!

A nő odalökte neki az italt.

- Szívi ez rendes volt tőled. - gurította le az italt – Üdítőn hat rám. - majd fizetve távozott.

Kiérve a kocsmából kissé kótyagosan érezte magát. A kocsiig még el is jutott de az hogy merre kéne mennie? A következő elágazás balra és a harmadik vagy a negyedik ház? Nem tudta melyik csak ment a feje után. A negyedikre tippelt. Megállt a kocsival a ház előtt. Felmászott a bejárati veranda részre majd tapogatózott a csengő után. Végül megtalálta.

 Jesset csengőjének hangja rázta fel az álmaiból mivel korán aludni tért a sok teendője miatt.

- Megyek már! Megyek! - vett fel magára egy pólót kinyitva az ajtót – Ki az?

- Én vagyok az. Csak azért jöttem hogy bocsánatot kérjek. - támaszkodott neki az ajtófélfának.

- Celia? Mit keresel te itt? Bocsánatot kérsz? Miért is? - nézett végig az ajtójában álló személyre.

- Nem értetted? - dőlt kissé előre.

- Hé! Jól vagy?

- Minden a legnagyobb rendben van. Ott tartottam hogy a bocsánatkérésemet letudtam szóval én megyek is haza. Na szia! - dőlt még jobban Jesse oldala felé elveszítve az egyensúlyát.

- Hó! - kapta el a nőt – Hé kislány jobb lesz ha ma nálam alszol, van hely a kanapémon. A kocsidnak meg kint nem lesz semmi baja.

- Aha, kis huncut. - nevetett fel Celia.

Jesse leültette a kanapéra.

- Tudom én ám hogy mire megy ki a játék. De én nem vagyok az a lány. Tisztességes apácai életmódot élek higgy nekem. - büfögött egy hatalmasat váratlanul – Bocsi de ez kicsúszott. Meg egy pár pohárka le. - nyújtózott el a kanapén.

- Persze gondoltam. Aludj jól.

- Nem is vagyok álmos. - tagadott Celia de a szemei elnehezedtek és elnyomta az álom. Jesse ráterítette a nőre a takarót nehogy megfázzon a végén.

- Megáll az eszem! Hát tényleg elment hozzád? - kérdezte Nick a vonal másik végén a barátját.

- Itt van és tök részeg. Nagyon kiütötte magát. Azt mondta azért jött hogy bocsánatot kérjen. Hát nem fura?

- Nem annyira. Bejött a bárba és rendelgette az italokat rendesen aztán te is szóba kerültél.

- Nem igaz! Szóval kibeszéltetek a hátam mögött. A legjobb barátom és a volt barátnő jelöltem.

- Jaj haver ez nem erről szólt! Csakhogy tudod mi volt az érdekes a számomra?

- Na mi?

- Az hogy ő kérdezett rólad és ő volt az aki szóba hozott téged. Szerinted meggondolta volna magát?

- Nem hiszem. Mindenesetre fura. Ma este jobbnak láttam ha nálam alszik a kanapén mert teljesen be van állva.

- Jó haladás ember.

- Nem azaz ember vagyok aki kihasználja a helyzetet. Amúgy is úgy alszik mint a bunda.

- Jól van. Na én most leteszem mert már rám szólt a főnök.

- Csaó! - tette le Jesse is a telefont kilépve a szobájából a kanapén heverő Celiára tekintve. Hosszú szempillái megremegtek. Hosszú fekete haja elterült a párnán. Jesse csak bámulta némán pár percig és felsóhajtva elindult vissza az ágyába.